Bővíthet a Mercedes Magyarországon
A külügyminisztérium államtitkára szerint már komoly tárgyalások zajlanak a Daimler és a magyar kormány között a gyárbővítésről.
A külügyminisztérium államtitkára szerint már komoly tárgyalások zajlanak a Daimler és a magyar kormány között a gyárbővítésről.
Növeli termelését a Mercedes-Benz kecskeméti gyára az idei évben is, főként a bővülő kínai és amerikai export miatt - mondta Thomas Geier gyárigazgató. Az üzem 2014-ben három modellből 150 ezer személygépkocsit gyártott.
Legördült a 250 ezredik Mercedes-Benz modell a kecskeméti gyártósorról, ez éppen egy jobbkormányos modell lett egy japán vevőnek.
A CLA Shooting Brake nevű kompakt modell piaci bevezetésére 2015 első félévében kerül sor. A jármű az ugyancsak kizárólag Kecskeméten készülő CLA osztály kompakt változata lesz. Az új projekttel a cég tovább erősíti kecskeméti telephelyét, ahol már három műszakban folyik a termelés.
Két lajosmizsei férfi megbízásából egy 17 éves fiú csinált újabb bombariadót hétfőn a kecskeméti Mercedes-gyárban – közölte a rendőrség. Egy hónapon belül harmadszor kellett bombariadó miatt leállítani az üzemet, ami nagy kiesést jelenthet a termelésben. Kedden már csak rendőri átvizsgálás után léphettek be a dolgozók az üzembe.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el – jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója.
Rendőrök vizsgáltak át minden ki- és belépőt kedd reggel a kecskeméti Mercedes-gyár kapujában, miután hétfőn ismét bombariadó volt az üzemben, ebben a hónapban már harmadszor – írta a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal.
Májusban indul a harmadik műszak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, ezért további 500 dolgozót vesznek fel – jelentette be Frank Klein, a gyár igazgatója kedden.
Az új szerszámkészítő központ több mint öt millió eurós beruházással valósult meg a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban. Ezután nemcsak a karosszériaelemeket gyártják Kecskeméten, hanem képesek lesznek a szerszámokat javítani, adott esetben elkészíteni is.
Kevesebb mint 16 hónappal a hivatalos gyármegnyitó után hétfőn legördült a százezredik személygépkocsi a kecskeméti Mercedes–Benz-gyár gyártósoráról – közölte a Mercedes–Benz Hungária Kft.
Extrafelszereltséggel gyártott B osztályú személygépkocsikat hív vissza hibajavításra a márkaszervizeken keresztül a Mercedes-Benz - mondta a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing- és PR-vezetője pénteken az MTI-nek.
Stratégiai partnerségi megállapodást köt a kormány és a kecskeméti Mercedes-gyár tulajdonosa, a Daimler AG.
Jövőre megkezdődhet Kecskeméten a Mercedes-gyár bővítése, amelynek során az üzem kapacitását a jelenlegi duplájára, évi 150 ezerről 300 ezer darabra emelik - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
Noha az ipari termelés volumene éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent májusban, az egyhavi 3,2 százalékos emelkedésen már érződik a Mercedes-hatás - mondták az MTI által kérdezett elemzők pénteken, akik szerint az év egészében az ipar 1-3 százalékos növekedést produkál.
A kecskeméti Mecedes-Benz gyárban nem lesz nyári leállás, de a győri Audi és a szentgotthárdi Opel szokás szerint idén nyáron is szünetelteti a termelést néhány hétig.
A tízezredik Mercedes-Benz B-osztályú személygépkocsi július 2-án legördült a a kecskeméti gyár futószalagjáról.
Kecskemét a helyi közösségi közlekedés fejlesztésének a keretében hibridhajtású buszok beszerzését tervezi közbeszerzési eljárással – mondta Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere pénteken, a Mercedes-Benz hibridhajtású autóbuszát bemutató sajtótájékoztatón.
A Mercedes-Benz kecskeméti beruházásának indulásánál sok problémát kellett megoldani, ehhez azonban a magyar kormánytól és Kecskemét önkormányzatától jelentős támogatást kaptunk - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának az igazgatója csütörtökön. A jövő év elején megkezdik a CLA jelzésű kupék gyártását is Kecskeméten, az egész világot innen látják majd el.
Elkezdődött a próbagyártás az 5,6 milliárd forintos beruházással elkészült Magna Automotive Hungary Kft. Helvécián felépült üzemében, amelyhez a cég közel egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében.
Orbán Viktor szerint a kecskeméti Mercedes gyár nem csupán beruházás, hanem szövetség Németország és Magyarország között.